Polgármesteri köszöntő

Polgármesteri köszöntő

polgi_kicsi.jpg

Sok szeretettel köszöntöm Önt
Majosháza hivatalos honlapján.


A következő oldalakon bemutatjuk településünk látnivalóit, nevezetességeit, hasznos információkat szeretnénk nyújtani mindazoknak, akik falunkba kívánnak látogatni.

Majosháza 1500 lakosú, jellegzetes alföldi település, Budapest határától 16 km-re, a Ráckevei-Soroksári Duna bal partján.
Eredeti nevén Daj és környéke már ősidők óta lakott hely, amit a területén talált bronzkori leletek is bizonyítanak.
Daj nevét az oklevelek
1278-ban említik először Day alakban. 1278-ban IV. László király Daji Bochou-nak és Bilak-i (Bülk-i) rokonainak adta Juda földet; a beiktatásról Daji Salamon tett jelentést. 1281-ben Daj föld birtokjoga tárgyában Varnel fia Pállal szemben Chepan fiai, Lőrinc és Moyus, valamint Povcha fia János tized-magával esküt tett. 1299-ben Bán Marcell és öccse, Pansa [Pausa] azt állította, hogy IV. László király, mint királyi mézadók földjét adta azt nekik, Péter fia András viszont öröklött földnek állította, de a perdöntő párbaj előtt Marcellék visszaléptek.
1300 -ban III. Endre király Péter fiait, Andrást, IWan-t és Benedeket beiktatta Daj birtokába, és határait leiratta.
1377-től a körülírt föld , a csepeli Duna-ág és Csóka között Majosháza néven szerepel; új nevét bizonyára Csépán fia Majos-ról (1281) vette.
1291-ben a határ Csóka felé tovább terjedt mint ma, mert az országút is Daj területén vezetett.
A
török időkben elnéptelenedett, a települést a XVIII. század-ban kisnemesi családok népesítették be.

Fogadja szeretettel bemutatkozásunkat, amelyből megismerheti településünket. Várjuk Önt, látogasson el hozzánk, zárjon szívébe bennünket és térjen vissza minél előbb!

Kis Gábor
polgármester


Vissza egy szintet