Majosháza Község Hivatalos Honlapja

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére


Az enyhébb tavaszi időjárás bekövetkeztével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés alapvető szabályaival.

A levegő védelméről szóló, 306/2010.(XII.23.) Korm. rendelet értelmében tilos a növényzet, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett, vagy kerti hulladék szabadtéri égetése kivéve, ha azt külön jogszabály – pl. növény egészségügyi okból hatósági engedély beszerzése mellett – megengedi. Avar és kerti hulladék égetését csak az adott település önkormányzata engedélyezheti rendeletében, de égetni ebben az esetben is csak a rendeletben meghatározott helyen, napokon és módon szabad. Külterületi ingatlanok esetében, amennyiben az égetést jogszabály megengedi, előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal (irányított égetés). Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett.

A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló, 54/204.(XII.5.)BM rendelet tartalmazza. A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható időjárásról, mert a szél kedvez a tűz gyors továbbterjedésének. A felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszélyt jelentő, vagy súlyos kárt okozó tüzek forrásává válhat.

A szabadtéri tűz kockázata jelentősen függ az időjárási viszonyoktól, a száraz és szeles időjárás elősegíti a tűz kialakulását, továbbterjedését. Erdőtűz-veszélyes időszakban országos szinten a vidékfejlesztési miniszter, területi szinten az erdészeti hatóság tűzgyújtási tilalmat rendelhet el, mely esetén az érintett területen akkor is tilos a tűzgyújtás – beleértve a kijelölt tűzrakóhelyeket is – ha azt egyébként más jogszabály megengedi.

A jogszabályi tilalom ellenére, illetve jogszabálytól eltérő, vagy hatósági engedély hiányában végzett tűzgyújtási tevékenység miatt az önkormányzat, a környezetvédelmi hatóság és a tűzvédelmi hatóság bírságot szabhat ki.

Tűzgyújtási tilalommal és erdőtüzekkel kapcsolatos további információkért keresse fel a katasztrófavédelem oldalait (http:/www.katasztrofavedelem.hu, http:/…..katasztrofavedelem.hu)., vagy a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság honlapját (www.erdotuz.hu). Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság tájékoztató kisfilmjei az alábbi linkeken tekinthetőek meg:
http:/www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_ video_index2&vid=39 http:/www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_ video_index2&vid=32

Ügyfélfogadás, ügyintézés

Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal
Dunavarsányi kirendeltség   Majosházi kirendeltség
Hétfő:  13.00-17.00 13.00-16.00
Szerda: 8.00-12.00 13.00-16.00  8.00-12.00-13.00-16.00
Péntek: 8.00-12.00 8.00-12.00

Kapcsolat, elérhetőség

Majosháza              Dunavarsány

0624-511-830            0624-521-040
0624-511-831            0624-521-056

titkarsag@majoshaza.hu
titkarsag@dunavarsany.hu

2336 Dunavarsány
Kossuth Lajos utca 18.
Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. BŐVEBB TÁJÉKOZTATÓ
Elfogadom Elutasítom